Kakaó és agyműködés – tudományos alapokon
Az utóbbi években világszerte egyre több kutatás foglalkozik azzal, hogyan őrizhetjük meg kognitív képességeinket, és miként előzhetjük meg az olyan idegrendszeri betegségeket, mint az Alzheimer- vagy a Parkinson-kór, illetve a Demencia. A figyelem, az emlékezet, a tanulás, a döntéshozatal vagy éppen a problémamegoldás mind a kognitív funkciókhoz tartoznak – ezek hanyatlása pedig komoly életminőség-romlást jelent.
A flavonoidokban gazdag nyers kakaóbab és a magas kakaó-tartalommal rendelkező termékek, mint pl. a nyers kakaópor vagy a magas kakaó tartalmú csokoládék nemcsak a szív- és érrendszert támogatják, hanem egyre több tudományos bizonyíték utal arra is, hogy neuromoduláló és idegsejt-védő (neuroprotektív) hatásokkal bírnak.
Ezek nagyon fontos és biztató eredmények a végrehajtó funkciókat, a figyelmet és a memóriát illetően, ugyanis ezen képességek hanyatlása közvetlenül kapcsolható a Demenciához, a Parkinson- és az Alzheimer kórhoz is.
Hogyan támogathatja a kakaó az agyműködést?
1. Direkt hatás: idegsejtek védelme
A kakaó vegyületeinek, a kognitív funkciókat érintő jótékony hatásait először annak tulajdonították, hogy képesek antioxidáns hatásokat kifejteni. Azonban az agyban kimutatható flavonoidok nagyon alacsony koncentrációja miatt nem valószínű, hogy a pozitív kognitív hatások teljes mértékben és csakis az antioxidáns hatással magyarázhatók. A tudósok arra következtetnek, hogy ezeket a neurobiológiai hatásokat inkább egy sor olyan funkciónak köszönhetjük, melyek magukban foglalják például a sérülékeny idegsejtek védelmét, a jelátviteli, illetve a regenerációs képességük javítását, és a működésük optimalizálását. A kakaó flavonoidok képesek ellensúlyozni a neurodegeneratív betegségek, például a Parkinson- és az Alzheimer-kór alapját képező idegsejtek károsodását azáltal, hogy kölcsönhatásba lépnek az egészségünket meghatározó, létfontosságú jelátviteli fehérjékkel. Érdekes módon kimutatható, hogy a flavonoidok és metabolitjaik átjutnak a vér-agy gáton, és lokalizálódnak az agyban, különösen a tanulás és az emlékezet szempontjából kulcsfontosságú területeken, mint például a hippocampus, az agykéreg, a kisagy és a striatum. Ezek a struktúrák különösen érzékenyek az öregedés és a neurodegeneráció hatásaira, ami arra utal, hogy a flavonoidok közvetlen neuroprotektív (idegsejt védő) hatásokat fejthetnek ki. Az egyre növekvő bizonyítékok azt mutatják, hogy a flavonoidok elősegíthetik a kognitív előnyöket azáltal, hogy képesek közvetlenül kölcsönhatásba lépni a memória működésében szerepet játszó sejt- és molekuláris architektúrával.
2. Indirekt hatás: jobb agyi vérkeringés
A flavonoidok neurokognitív hatásukat közvetett módon is megmutathatják az érrendszerre kifejtett hatásuk által. Ebben a tekintetben a kakaó- és csokoládéfogyasztás kardiovaszkuláris előnyei mára már jól megalapozottak, ugyanis bizonyított az endothelium (érfal) egészségére kifejtett pozitív hatásuk, ami a normális véráramláshoz és az optimális vérnyomáshoz szükséges. Fontos, hogy a flavanolok, mint például a kakaóban lévő epikatechin, (kakaóvitamin) javíthatják az endothel működését azáltal, hogy növelik a nitrogén-monoxid (NO) biohasznosulását, amely az érrendszer működésének egyik legfontosabb szabályozója. Ezenkívül, mivel a megnövekedett cerebrovaszkuláris funkció elősegíti a felnőttek neurogenezisét a hippocampusban, a flavonoidok által közvetített érrendszeri változások fontosak lehetnek a memória működésében is.
A kakaó fogyasztás rövid és hosszútávú hatásai a kognitív funkciókra
Ezek az összhangban lévő bizonyítékok rámutatnak a kakaó-flavonoidok azon tulajdonságaira, mely szerint pozitívan képesek befolyásolni az agyi érrendszerrel kölcsönhatásban lévő kognitív képességeket. Kimutatták, hogy a flavonoidokban gazdag kakaó jelentősen növeli az agyi véráramlást (CBF) már 1-2 órával az elfogyasztás után, ami arra utal, hogy a flavanolok közvetett értágító hatásaival már egyszeri fogyasztást követően is számolhatunk, ami szinte azonnali rövid távú kognitív javulást jelent. A közvetett hatásmechanizmusok hozzájárulhatnak a hosszú távú neuroprotektív hatásokhoz is, mivel a NO-szint növekedése az idők során tovább befolyásolja az agyi vérellátást, ami jobb agyi érrendszeri kommunikációt eredményez.
Ezzel szemben a kakaó flavonoidok hosszú távú fogyasztásával járó kognitív előnyök nagyobb valószínűséggel eredményeznek tartósabb változásokat, amelyeket a kakó flavonoidok neuronális jelátvitelre gyakorolt közvetlen hatásuk idéz elő.
A csokoládé és a kakaó fogyasztás pozitív hatással lehet az alábbi esetekben is:
- 2-es típusú cukorbetegség
- vérnyomás problémák
- időskori elbutulás (demencia) megelőzése
- túlsúlyosság
- vese problémák
- kedvtelenség, depresszió
- sclerosis multiplex
- májbetegség
- D-vitamin hiány
Milyen kakaót és csokoládét fogyasszunk?
Mindig, magas kakaó tartalmú, lehetőleg nyers, feldolgozatlan termékeket válassz! Minél jobban feldolgozzák a kakaóbabot, annál több hasznos vegyületet elveszik belőle. Használjuk ki, amit a természet olyan jól megalkotott!
Ajánlataink:
-
Sambirano Gold - Kakaóbabok (egész, töret)
- Sambirano Gold - Nyers, teljes értékű kakaópor
- Sambirano Gold - 100% kakaó tartalmú mentes csokoládék
Forrás: pubmed.com




