A kakaó segíthet a hasnyálmirigyrák megelőzésében
A csokoládé gyakran a negatív hatásai miatt kerül elő, de erről leginkább a túlcukrozott, alacsony kakaótartalmú változatok tehetnek – a sötét színű, kellemesen kesernyés étcsokoládénak azonban számos jó tulajdonsága ismert. Kutatások szerint segíthet, akár a hasnyálmirigyrák megelőzésben is.
Az Indiana Egyetem tudósai szerint a magnézium kifejezetten hasznos, ha a hasnyálmirigyrák megelőzéséről van szó. Munkájukat a British Journal of Cancer nevű, rákkutatással foglalkozó szaklapban publikálták. A 66.806 férfit és nőt érintő kutatás 8 év amerikai vizsgálati eredményeit fogta össze - a személyek életkora 50–76 év között volt. Ka He professzor, az egyetem epidemológiai és biostatisztikai részlegének vezetője, a tanulmány társszerzője elmondta, „A hasnyálmirigyrák egyedi, nem hasonlít a többi rákhoz. Mivel az ötéves túlélési ráta nagyon alacsony, nagyon fontos a megelőzés és a kockázati tényezők megállapítása.”
Az életkortól, nemtől és testtömegtől független eredményeik alapján úgy tűnik, hogy a számunkra is kedves, magas magnéziumtartalmú élelmiszerek, mint például a spenót, az olajos magvak vagy éppen az étcsokoládé, sikeresen csökkenthetik a kockázati tényezőket.
Idehaza is folyik a harc
Dr. Szalóki Tibor Ph.D. osztályvezető főorvos, belgyógyász szerint: "Külföldön és Magyarországon is az a baj, hogy amíg a krónikus gyulladás vagy a hasnyálmirigyrák kifejlődik, úgy telik el 10-15 év, hogy észre se vesszük. A folyamat tünetszegény, ráadásul a nyombéllel határolt, a hashártya mögötti szerv vizsgálata sem könnyű. Éppen ezért sokan kutatják ezt a betegséget, főleg a megelőzést és a korai diagnosztikát.”
A szakember elárulta, hogy a hosszú ideig tartó kialakulás miatt optimálisabb lenne egy hosszabb időtartamot felölelő vizsgálat, igaz, ez már így is figyelemre méltó szakmai adatként szolgálhat, bár az óvatosság nem árt.
„Az biztos, hogy a magnézium fontos és jótékony szer, pótlása diétásan, élelmiszerekkel mindenképpen hasznos. A remek növények, mint a spenót vagy az olajos magvak, amúgy is egészségesek, fogyasztásuk több okból is javasolt mindenkinek, de ne feledjük, hogy a hasnyálmirigyrák kialakulásában jelentős rizikófaktort inkább a rossz táplálkozás, a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás jelent.
Jelen kutatás további vizsgálatokra érdemes megfigyelésnek tűnik, előnye lehet, hogy a magnézium bevitele egyszerű.”
Évről évre nő a hasnyálmirigyrák előfordulása. Dr. Szalóki Tibor elmondta: „elsősorban a krónikus hasnyálmirigy-gyulladástól szenvedő emberek kerülnek fókuszba, de főleg idősebbeknél már a heveny megjelenés során is érdemes vizsgálatokat folytatni, nincs-e a gyulladás mögött rák?”
Körülményes észlelés
A rákfajta diagnózisa bonyolult, laboratóriumi, ultrahangos, röntgen- és komputertomográfiás vizsgálatok szükségesek – gyógyítására viszont leginkább akkor van esély, ha korai stádiumában ismerik fel. A Daganatok.hu szakmai portál szerint az „esetek egyötödében elvégezhető a műtét, ami a gyógyulásra is reményt adhat. A hasnyálmirigyrák kockázatát növeli a dohányzás, a mértéktelen alkoholfogyasztás, és egyes kutatások szerint az egyoldalú, magas zsírtartalmú étrend is.”
Az Egyesült Államokban évente átlagosan 49 ezer embernél regisztrálják ezt a betegséget – 82 százalékuk belehal. Magyarországon a rákos halálozást okozó daganatok között a hasnyálmirigyrák az ötödik helyen áll, vagyis az összes rákos halálozás közel 5%-át okozza.
Miért jó még a magnézium?
A magnézium az egyik legsokoldalúbb ásványi anyag, bár leginkább stressz- és feszültségoldó hatása miatt ismert. Hiányát könnyű észlelni, az esti lábgörcsök vagy a premenstruációs stressz árulkodó jel lehet.
A magnézium jelenléte több mint 300 enzim működéséhez elengedhetetlen – ezek különböző biokémiai reakciókat szabályoznak a testünkben. Ide soroljuk az izom- és idegműködést, a fehérjeszintézist vagy a vércukorszint és a vérnyomás szabályozását. Elengedhetetlen a kálium- és kalciumionok transzportjához – nem hangzik izgalmasnak, pedig az idegi ingerületvezetés, izom-összehúzódást és a megfelelő szívritmust is szabályozza. Hölgyek számára premenstruációs stresszoldóként is ismert, mert tompítja a görcsöket ésa feszültséget. Terhesség alatt is javasolt fogyasztása, hiszen a méhkeményedéseket, görcsöket is természetes oldja.
Magnézium szükséglet
Az átlagos felnőtt ember teste körülbelül 25 gramm magnéziumot tartalmaz, amelynek 40-50 %-ka a lágy szövetekben található, a többi a csontokban. A hiánynak számos oka lehet – például nagy mennyiség távozik a szervezetből hasmenés vagy vízhajtók szedése miatt. A túl sok alkoholt fogyasztók is aggódhatnak, de azok se dőljenek hátra, akiknél a nem megfelelő táplálkozásból fakadó bélbetegségek alakultak ki. Átlagosan 250-400 mg magnézium bevitele szükséges naponta, de ez a mennyiség életkortól, testsúlytól, és életviteltől függően természetesen változhat. A legtisztább kakaó, vagyis a nyers kakaóbab és a nyers kakaóbab töret 499 mg/100g magnézium mennyiséggel rendelkezik. igyekezzünk természetes formában, táplálékokon keresztül a szervezetbe juttatni a napi magnézium mennyiséget, mert míg ezek rendkívül jól, a szintetikus formák igen csak rosszul hasznosulnak.
Ezerarcú kakaó
A csokoládé összetevői közül a magnézium a szervezet a dopamin termelődését is ösztönzi, míg a benne levő teobromin serkenti az idegrendszert. Több aromás vegyülete pedig antidepresszáns hatású.
A csokoládéban ott az A, B1, B2, D, E vitaminok sora, de a foszfort, káliumot, vasat, rezet is megtaláljuk az alkotóelemek között. Minél feketébb, keserűbb egy csokoládé, annál töményebb – ne ijesszen el minket a kesernyés íze, többet ér, mint a gyatra, túlcukrozott, vegyipari édességek regimentje.
A csokoládé és a kakaó fogyasztás pozitív hatással lehet az alábbi esetekben is:
- 2-es típusú cukorbetegség
- vérnyomás problémák
- időskori elbutulás (demencia) megelőzése
- túlsúlyosság
- vese problémák
- kedvtelenség, depresszió
- sclerosis multiplex
- májbetegség
- D-vitamin hiány
Milyen kakaót és csokoládét fogyasszunk?
Mindig, magas kakaó tartalmú, lehetőleg nyers, feldolgozatlan termékeket válassz! Minél jobban feldolgozzák a kakaóbabot, annál több hasznos vegyületet elpusztítanak belőle. Használjuk ki, amit a természet olyan jól megalkotott!
Ajánlataink:
- Sambirano Gold - Nyers, napon szárított kakaóbab töret
- Sambirano Gold - Nyers, egész, napon szárított kakaóbab
- Sambirano Gold - Nyers, teljes értékű kakaópor
- Sambirano Gold - 100% kakaótartalmú csokoládé pasztilla
Tudtad, hogy a nyers kakaóbab teljes súlyának 12-18%-kát teszik ki a flavonoidok! Napi 900 milligramm kakaó-flavonoid bevitelével már jelentős mértékben támogathatjuk a szervezet megfelelő működését, ehhez megközelítőleg (5-7 szem) nyers kakaóbabot, vagy 1-2 evőkanál nyers kakaóbab töretet kell elfogyasztanunk naponta.
Tovább a termékrendeléshez >>>
Forrás: origo
Szólj hozzá