Ugrás a tartalomhoz

Így hat ránk a kurkuma!

A kurkuma hatása a szerveztünkre

Szerző: Sambirano Gold 26 Apr 2023 0 megjegyzések
A kurkuma hatása a szerveztünkre

Kurkumával a gyomorpanaszok ellen

Táplálkozási kutatók már évekkel ezelőtt bebizonyították, hogy a kurkumának gyulladáscsökkentő, és emésztést segítő hatása van. A fűszerben megtalálható kurkumin ugyanis arra ösztönzi a májat, hogy az több gyomor- és epesavat termeljen, ezek pedig emészthetőbbé teszik az étkezési zsírokat, így elkerüljük a kellemetlen telítettség érzetet.

Kurkumával az Alzheimer-kór ellen

Az Indiai Neurológiai Akadémia egyik kutatása arra a megállapításra jutott, hogy a kurkumin képes ellensúlyozni az Alzheimer kórral járó demenciát. Azoknál a betegeknél, akik rendszeresen szedtek kurkuma kapszulákat, javulást figyeltek meg. Ez azt jelenti, hogy a kurkumin antioxidáns, gyulladáscsökkentő és méregtelenítő tulajdonságai valóban serkentik az emlékezőképesség teljesítményét, továbbá képesek lelassítani az agyban található idegsejtek megsemmisítését.

Kurkumával a rák ellen

Körülbelül 3000 tanulmány készült arról, hogy milyen hatással van a kurkumin a rákos megbetegedésekre. A kutatások során különböző ráktípusokat vizsgáltak meg, és az eredmények alapján a német, az osztrák és az amerikai Onkológiai Társaság is ajánlja a kurkuma alkalmazását a szokásos kezelések kiegészítéseként. A kurkumin pozitív hatása abban rejlik, hogy antioxidánsként korlátozza a rákos sejtek képződését, stimulálja az immunrendszert, csökkenti az áttétek kialakulásának esélyét, meggátolja a tumorszövetben a vérerek képződését, továbbá képes olyan géneket aktiválni, melyek a rákos sejtek öngyilkosságáért felelnek. A kurkumin jótékony hatását a bőr-, a vastagbél-, a mell-, a tüdő-, a prosztata- és a méhnyakrák kapcsán sikerült bizonyítani.

Kurkumával a magas koleszterinszint ellen

A túl magas koleszterinszint számos szív- és érrendszeri megbetegedéshez vezethet. A kínai Nemzeti Természettudományos Alapítvány tanulmánya azonban bebizonyította, hogy a kurkumin képes csökkenteni a koleszterinszintet. A vizsgálatokon résztvevő tesztalanyoknak jelentősen csökkent a koleszterinszintjük a kontrollcsoport tagjaiéhoz képest, amit a napi 500 mg kurkumin szedésére vezettek vissza.

Kurkumával a reuma ellen

A reuma egy krónikus megbetegedés, ami mindig együtt jár valamilyen gyulladással. Mivel a kurkuminnak gyulladáscsökkentő hatása is van, így képes enyhíteni ezen krónikus panaszok mértékén. Ezen felül csökkenti a szabadgyökök mennyiségét is, melynek következtében megvédi a sejteket a károsodástól.

 

Superfood porkeverékek, kurkumával

A Sambirano Gold Detox mix és a Sambirano Gold Digest mix superfood-ok gondosan válogatott porkeveréke, melyek természetesen, de mégis a lehető leghatékonyabban támogatják a szervezetünk megfelelő működését. Ezek a komplex, teljesen nyers, bio és vegán superfood keverékek olyan széles körben kedvelt, egészséges ételek tápanyag és vitamin tartalmát kínálják, amelyek nagy mértékben hozzájárulnak az általános egészség javításához, fenntartásához.

 

Tovább a termékrendeléshez >>>

termékek

Írj megjegyzést

Felhívjuk a figyelmedet, hogy a megjegyzéseket jóvá kell hagyni a közzétételük előtt.

Köszönjük a feliratkozást!

Ezt az e-mailt már regisztráltuk!

Vásárold meg a megjelenést

Válassz opciókat

Szerkesztési lehetőség
Értesítés, ha újból elérhető!
Feltételek
this is just a warning
Bejelentkezés
Bevásárlókosár
0 Tétel

CSAK EZEN A HÉTEN!

Minden 1kg-os egész szemű kakaóbab mellé extra 250g kakaóbabot adunk ajándékba!

Az ajánlat, csak az ehhez létrehozott termékcsomag megvásárlása esetén érvényes, amit az alábbi gombra kattintva érhetsz el!

Megnézem a csomagot
Sambirano Gold hírlevél feliratkozás

Hírlevél feliratkozás

Feliratkozóinknak most 10% kedvezményt biztosítunk! Kuponkód az üdvözlő email-ben! Egyszerre csak egy kupon alkalmazható!

Sikeresen feliratkoztál!

Köszönjük, hogy feliratkoztál a hírlevelünkre!